Nyilván mindenki hosszú hosszú évek óta várja hogy végre jelentkezzek egy új szösszenettel eme lélekemelő weboldalon annak ellenére, hogy utóbbi megnyilvánulásom és jelen okosság között nem hogy hosszú, de kifejezetten rövidke évek sem teltek el, mindazonáltal meglehetősen ritkán veszem igénybe az én (nevezzük blognak, milyen eredeti nem?) blogomat (ehh, hát...).

Mit is írjak annak a közel sem mondható gyávának illetőnek, akinek okvetlenül is ingerenciája támadna elolvasni egy (még kitudja milyen) hosszú a legkevésbé sem mondható intellektuálisnak alkotást, bár hősünk (én) mindent megtesz annak érdekében, hogy aki szellemileg a társadalom trendjei által megkövetelt szinten áll (pláza), mégannyira se értse azt a kifejezetten értelmetlen mondanivalót, amit hűsünk (én) nyújtani kíván azoknak az intelligens embereknek, akik egy gyenge pillanatukban semmi, de semmi lényeggel és érdekességgel sem rendelkező művészi (nevezzük pusztán a következőnek) emeletes marhaság olvasásával, neaggyisten memoralizálásával szeretnék eltölteni maroknyi idejük olvasási és memoralizálási képességük fejlesztésére szánt időegységeiket.

Namármost ezeknek az embereknek azzal a nem kifejezetten kielégítő gondolattal nyújtanék búcsút, hogy ennek az egésznek valóban semmi de semmi értelme nem volt eddig, de vonjuk le a konklúziót kedves olvasóim:

Annak aki buta (és itt nyilván nem az önnön hibáján kívül álló, esetlegesen szellemileg visszamaradott, tiszteletre méltó egyénekre gondolok), a semmiről is lehet úgy beszélni, hogy ne értse.

(Akik önteltnek tartanának megjegyezném, közel sem tartom magam okos vagy bölcs embernek, egy igazán nagy tudású ember, aki mondjuk már a kenyere javát is megette, sokkal választékosabban, hosszabban, és felfoghatatlanabb stílusban tud órákat elmélkedni a semmiről )

Gondolkodom tehát vagyok - mondta a néhány olvasóm és eltűnt!